Szűcsi Község Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy az orvosi rendelő átmeneti kiköltözés miatt megváltozott helyen, megváltozott rendelési idővel továbbra is várja a pácienseket.
Az ÉMOP-os pályázat keretén belül megújul az orvosi rendelő, emellett az energetikai felújítási program segítségével új külsőt is fog kapni. Ennek a beruházásnak köszönhetően egy helyre költözik majd a háziorvos, a védőnői szolgálat és a gyógyszertár is. Berta István polgármester elmondta: a kivitelezési munkálatok várhatóan 2016. első negyedévében fejeződhet be. A fejlesztés célja a jelenlegi orvosi rendelőből korszerű egészségház kialakítása, vonzóvá tétele infrastruktúra-fejlesztéssel és a munkafeltételek javításával. Cél továbbá a megújuló energiaforrások alkalmazása is.
Az ideiglenes orvosi rendelő a Művelődési Ház (Petőfi Sándor út. 18) kistermében a könyvtári szobával szemben, a védőnői rendelés pedig a Manóházban került kialakításra.
Ezúton is köszönjük a betegek és a dolgozók türelmét!