A mindenszentek és a halottak napján jellemző balesetveszélyekre figyelmeztet a katasztrófavédelem és a rendőrség. A temetők látogatása miatt megnövekszik a forgalom, de az időjárási körülmények, illetve a gyertyák és a mécsesek is baleset okozói lehetnek.
Általános szokás, hogy Mindenszentek napján és az azt követő Halottak napján gyertyát gyújtunk a halottakért, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is. A gyertya fénye azonban nemcsak az örök világosságot jelképezi, annak lángja veszélyt is jelenthet. A statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik tűzesetek száma.
November elsején Mindenszentekkor és az azt követő Halottak napján, valamint az itthon is egyre elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak. A tűzeseteket leggyakrabban az okozza, hogy ezeket könnyen meggyulladó anyagok közelében helyezik el, a keletkező lángok pedig a szabadtéren a száraz avarra, a lakásban pedig a függönyön és asztalterítőn keresztül a lakás más helyiségeire is átterjednek.
Fontos, hogy a temetőben csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, ezeket a sírtól való távozás után el kell oltani. A mécsest célszerű nem éghető anyagból készült alátétre helyezni, ügyelve arra, hogy a közvetlen közelben ne legyenek gyúlékony anyagok, mert a keletkező hő lángra lobbanthatja a sírhelyen elhelyezett díszítéseket, koszorúkat, virágokat. A mécsestartót olyan stabil helyre kell rakni, ahol nem dőlhet el. Biztonságosan használható a fedővel rendelkező kegyeleti mécses.
A Halloweent jelmezben ünneplők körültekintően ünnepeljenek a gyertyákkal feldíszített lakásban, hiszen ezek a jelmezek gyakran jól éghető, könnyen meggyulladó anyagból készülnek. A töklámpások használata látványos, ugyanakkor veszélyes. Kihelyezésükhöz fontos a megfelelő hely megválasztása, illetve olyan mécses használata, ami szeles időben is biztonságosan égethető.
http://heves.katasztrofavedelem.hu
Elhunyt szeretteinkről való méltó és biztonságos megemlékezés érdekében a rendőrség a közutakon és a sírkertekben is körültekintésre és óvatosságra hívja fel az állampolgárok figyelmét.
A közelgő Mindenszentek és Halottak napja alkalmából – függetlenül az időszakra jellemző esetleges zord körülményektől és földrajzi távolságoktól – szinte minden állampolgár útra kel, hogy felkeresse hozzátartozói örök nyughelyét és lerója kegyeletét rokonai, barátai sírhelyénél. Ezért a rendőrség arra figyelmeztet, hogy az útnak indulók körültekintéssel és figyelemmel viseltessenek a közlekedésben rejlő veszélyhelyzeteket illetően.
Az emberi élet védelme és a közúti forgalom segítése érdekében a közlekedésben részt vevők fokozott rendőri jelenlétre számíthatnak 2015 novemberének első hétvégéjén.
Kérjük, hogy ezekben a napokban ne a rögzült útvonalak ismeretére, közlekedési rutinra hagyatkozzanak: kísérjék fokozott figyelemmel a közúti jelzéseket, indulás előtt tájékozódjanak a híradásokból, internetes portálokról a közúti közlekedést érintő esetlegesen bevezetett, ideiglenes változásokról.
Számos kellemetlen helyzet és nem utolsó sorban baleset előzhető meg, ha az utazók indulásuk előtt ellenőrzik gépkocsijuk műszaki állapotát és minden esetben az időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően, a haladás sebességének a forgalom sűrűségéhez mért megfelelő megválasztásával közlekednek. A szeretteinkről való megemlékezés méltóságának megőrzése érdekében kérjük, legyenek körültekintőek és tartsák be a közúti előírásokat, tanúsítsanak türelmet a közlekedésben részt vevő embertársaik iránt, hogy a hétvége valóban a kegyeletről és az élet tiszteletéről szóljon. (police.hu)
Az ünnepekhez kapcsolódó statisztikák azt mutatják, hogy október végétől jellemzőek a gyertyák, mécsesek és adventi koszorúk által okozott tűzesetek, amelyek egészen az év végéig előfordulnak. Az erőteljesebb hatósági munkának is köszönhetően évről-évre csökken az ünnephez kapcsolódó esetek száma.