Jeles napok az iskolában

Az év első hónapja rengeteg meglepetést tartogat mindenki számára. Januárban 4 napot töltöttünk sítáborban hét tanuló, két pedagógus és két szülő kíséretében. Reméljük, hogy jövőre több gyermek kap kedvet ehhez a csodálatos sporthoz, új helyszínt fedezhetünk fel és Varga Sándor tanárbácsinak újabb tanítványai lesznek. (tovább…)

Célországgá váltunk a kábítószerpiac szempontjából

Minőségi drogmentes közösséget célzunk meg a településen – jelentette ki Berta István polgármester, miután felvetődött egyes kábítószer kérdések ügye Szűcsiben. Ennek érdekében fokozott figyelmet fordítunk a problémának a megoldására. „Ez lesz az első olyan év, amikor fellépünk mindezen ügyek kezelésére, hatóságilag szigorúbban fogunk mindent ellenőrizni” – mondta el a polgármester, hozzátette: a kábítószer veszedelmes, de elkerülhető ellenség. Sajnos a településen azzal kell szembesülni, hogy a játszótéren, a közterületeinken intravénás kábítószer-fogyasztók használt eszközeiket találtuk meg több alkalommal is.

(tovább…)

„Tavasz van tavasz van ..gyönyörű tavasz van”

Nagyon szép hivatás a miénk, óvodapedagógusoké. Módunkban áll megláttatni, tapasztaltatni az intézménybe járó gyermekekkel közvetlen környezetük szépségeit, hagyományait. Így történik ez ezen a tavaszon is sétáltunk, kirándultunk, kicsikkel nagyobbakkal életkoruknak megfelelő távolságra. Megállapítottuk gyönyörű helyen élünk. Meghallgattuk a természet hangjait a madarak énekét a méhek zümmögését és mélyeket lélegeztünk az orgona majd akác illatú levegőből. (tovább…)

10 éves a Szűcsi Évgyűrűk Nyugdíjas Kulturális Egyesület 

A Mátra hegység lábánál fekvő településen, szombaton április 18.-án tartották, a 10 éves évfordulót. Beszédet mondott Szabó Zsolt államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, Berta István Szűcsi község polgármestere, valamint több szervezet vezetője is. Bujdosó Sándorné a Heves Megyei Nyugdíjas szövetség elnöke, valamint Sánta Gyula az „Életet az éveknek” megyei elnöke és országos alelnöke köszöntötte a Szűcsi Évgyűrűk Nyugdíjas Kulturális Egyesület vezetőjét és annak tagjait.

(tovább…)

Szűcsi R. K. Egyházközség 2015. év I. félévének eseményei

A vallásos élet látható és láthatatlan események sorozatából áll, mind az egyén, mind a közösség életét illetően. A pap vágya hitet, békességet és örömet vinni a lelkekben és szeretetben egybeölelni az embereket. Éppen olyan nagy gond ez, mint a látható épületek karbantartása.

Két pályázattal kezdtük az évet. Az Emberi Erőforrások Minisztériumától orgonánk felújítására csak nem 5 millió Ft.-ra pályáztunk, és mindössze félmillióra kaptunk ígéretet. A templom víztelenítése sem járt sikerrel.

(tovább…)

1 9 10 11