IMG_6559

Augusztus 29.-én, a Művelődési Ház udvarában tartottuk meg a Szűcsi Község Önkormányzatának “TÁMOP-5.3.11-13/2-2013-0004″ számú pályázat Projektértékelő és -Záró Konferenciáját.

A polgármester szavai nyitották meg rendezvényünket. Berta István a feladatok megvalósulásáról és az előttünk lévő folyamatokat taglalta. Felvezette a projekt megvalósítása során leküzdött nehézségeket, illetve bemutatta a projekt-menedzsment lépéseit.

Nagyon jó volt hallani a beszámolókat, akik a saját körzetükben végzett munkájukat mutatták be, melyhez a projekt nyújtotta számukra az inspirációt. Az előadásokban objektív adatokat hallhattunk az elmúlt évek munkájáról. A Tündérkert Családi Napközi beszámolóját Maka Piroska, a K.H.SZ.K. (Kistérségi Humán Szolgáltató Központ) Igazgatója tartotta meg, majd Benei Balázs geológus “Elemzés és javaslatok a környezetvédelmi megoldásokra” című előadása volt hallható.

Dr. Bujdosó Zoltán marketing szakember a turisztikai lehetőségeket mutatta be a Mátra vonzáskörzetében a közönségnek. A délután folytatásaként további előadások kapcsán kiadványokról, a lakossági rendezvényekről, a médiakampányról és annak eredményeiről esett szó. Szűcsiben – Nagy Róbert Károly Radír ügyvezető – beszédében fejtette ki, hogy mindezek milyen lehetőséget nyújtanak a jövőben településünk számára. Többek közt ötletbörze, arculat, valamint a turizmus kötődésének a kérdése is felmerült, így bemutattuk Szűcsi új weblapjának arculatát, melyet Vincze Dávid webszerkesztő tárt elénk. A közösségi média, mint kommunikáció nagy hangsúlyt kap ezentúl, ennek szerepét és kiemelését Bakó Gábor előadásában tudhattuk meg. Az est állófogadással zárult, köszönjük a munkáját az előadóknak, a résztvevőknek és a háttérmunkát végzőknek is! Szép és tartalmas lett!

Külön köszönjük Szabó Cintia énekesnő csodálatos előadását! Kiváltképp köszönjük a külön kérésre eljátszott számokat, s hogy ismét megtisztelt minket a jelenlétével!

Bodnár Ivett